Ugrás a tartalomra

Interjú Zeleznik Szabrinával

2005-től dolgozik a cégnél az ügyfélszolgálati osztályon. Az ELMŰ-nél először tesztelő volt, majd reklamációt kezelt, később reklamációkezelés csoportvezető lett. 2007-ben néhány hónapon át Miskolcon segítette az új ügyfélszolgálati iroda felállítását. Ez a kitérő örökre megváltoztatta az életét, ugyanis ott ismerte meg férjét, gyermeke édesapját. 2017 decemberétől 2018 márciusának végéig átmenetileg a szerződéses ügykezelés csoportvezetőjeként dolgozott. Jelenleg a panaszkezelési területen vezet egy 7 fős csapatot. Munkájában a kihívások motiválják. Nem felülről irányít, olyan vezető, aki partnerként kezeli kollégáit, és szeret részt venni az operatív munkában. Fő hobbija a puzzle, teljesen kikapcsolja a kirakós játék. Leginkább a fekete-fehér darabokat szereti, azokban érzi az igazi kihívást. Emellett imád a családjával sétálni, kirándulni, kocsikázni és sorozatokat nézni. Zeleznik Szabrinát, employer branding programunk egyik nagykövetét kérdeztük munkáról és magánéletről.

Emlékszel a legelső ELMŰ-nél töltött munkanapodra? Elmeséled, hogy milyen volt?

Mielőtt idekerültem, kereskedelmi területen dolgoztam. Emlékszem, nagyon furcsa volt, hogy az első néhány napban csak figyelnem kellett. Nem kaptam egyből feladatot, hanem minden nap más mögött ülve kellett megfigyelnem, hogyan folyik a napi munka. Körülbelül 30-35-en voltunk egy légtérben, nagy volt a pörgés, és számomra különös volt, hogy én csak csendben ültem. Ahogy teltek a napok, úgy ismertem meg egyre jobban a csapatot, bevontak a közös ebédelésekbe, egyre többet beszélgettük. Néhány nap után aztán egyik reggel azzal fogadtak, hogy megmutatták az asztalomat, ahol onnantól kezdve dolgoztam. Hihetetlen volt, hogy minden elő volt készítve a géptől, a telefontól kezdve a füzeten át egészen a tollakig és a ceruzákig. 

Ugyan teljesen más világ volt, mint a korábbi munkahelyem, de egyből megszerettem. Ami nagyon tetszett, hogy a betanítás nem egy unalmas képzés volt, hanem egyből élőben láthattam, tapasztalhattam meg, hogy mire jelentkeztem, és hogy mi lesz a pontos feladatom. 

 

Mesélj a napi munkádról! Mit szeretsz benne leginkább?

Elsősorban a jó munkahelyi légkört, a kollegiális hozzáállást. Szeretem, hogy itt a vezetők egyenrangú partnerként tekintenek a kollégákra. Igyekszem én is így végezni a mindennapos munkámat.

A másik, amit imádok, hogy nincs két egyforma nap, minden nap más feladat, más kihívás vár a csapatra. A panaszkezelésen dolgozom, ott gyakran „nyomozni”, kutakodni is kell ahhoz, hogy meg tudjunk oldani egy-egy problémát, ezért még változatosabbak a hétköznapok. Egész egyszerűen szeretek bejárni dolgozni!

 

Biztosan sok szép emléket őrzöl az elmúlt évekből, amik a munkádhoz kapcsolódnak. Elmesélsz nekünk egyet?

Ez talán egy kicsit személyes lesz, de legelőször mindig ez jut eszembe. 2007-ben adódott egy lehetőség, Miskolcon kellett segíteni az új ügyfélszolgálati iroda beindításában. Akkor épp úgy hozta az élet, hogy magánéleti okokból is ideálisnak tűnt, úgyhogy jelentkeztem. Az előre tervezett néhány hónapból végül 11 lett, ezalatt Miskolcon is éltem, és minden pillanatát élveztem. Nem csak a munka adott lendületet és önbizalmat. Úgy hozta a sors, hogy férjemet, gyermekem apukáját is ott ismertem meg. Úgyhogy ez a „kis miskolci kiruccanás” igazán emlékezetesre sikeredett.

Illetve ki kell még emelnem a csapatépítőket, ahol mindig nagy örömmel tölt el, hogy személyesen is megismerkedhetek azokkal a kollégákkal, akikkel csak mondjuk heti szinten vagyunk kapcsolatban, rendszeresen levelezünk, mégsem láttuk még egymást sosem szemtől szemben. 

 

Ha néhány mondatban kellene összefoglalnod, mit mondanál, miért vagy büszke arra, hogy az ELMŰ-ÉMÁSZ-nál dolgozol?

Engem már eleve az büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan vállalatnál dolgozhatok, aminek 2,2 millió ügyfele van. Ez egy hatalmas szám, én személy szerint pedig arra is büszkén gondolok, hogy a munkám által segíteni tudok másoknak. 
Másrészt büszke vagyok arra is, amit a cégtől kapok: az oktatásra, a képzésekre, a mentorprogramra, és még sorolhatnám. Jó érzés, hogy nem csupán az én munkámra számítanak, nemcsak elvárásokat támasztanak velem szemben, hanem arra is figyelnek, hogy én is kapjak. Mamut cég vagyunk, folyamatosan megújulunk, de szerintem mindez annak is köszönhető, hogy még mindig meg tudtuk őrizni a családias hangulatot. Ez egyébként a csapatépítőkön, céges rendezvényeken is mindig beigazolódik: nemcsak azokkal érzem jól magamat, akikkel együtt dolgozom, hanem a többi kollégával is.

Illetve ehhez a kérdéshez is kapcsolódik egy személyes történet, pontosabban az egész cégen belüli szakmai életutam. Korábban nem nagyon bíztam önmagamban, és magamtól talán sosem mertem volna megpályázni egy-egy magasabb pozíciót. A főnökeim viszont az itt töltött 13 év alatt mindig bíztattak és motiváltak, mindig többet láttak bennem, mint én önmagamban. Ha ők nem látták volna bennem a lehetőséget, biztosan nem jutok el odáig, ahol most vagyok. Azóta szerencsére megtanultam bízni önmagamban. 
 

Ha egy másik osztályon vagy területen kellene dolgoznod, mit választanál cégen belül?

Nemrég tehettem egy négyhónapos kitérőt egy másik területen. Az is tetszett, de ismét rá kellett jönnöm, hogy teljesen a helyemen vagyok. Sok lehetőség van cégen belül, aki szeretne, könnyedén válthat, de én igazából abban érzem jól magam, amit most csinálok. Szeretem a csapatomat, és élvezem azt, hogy az évek alatt felépített munkának már élvezhetjük a gyümölcsét. 

Ha egy napig te vezethetnéd az egész céget, mit tennél?

Hűha, ezen még sosem gondolkodtam el. Erre is csak azt tudom válaszolni, amit előbb: úgy és ott érzem jól magam, ahol most vagyok. 

A puzzle kapcsol ki leginkább. Mesélj a hobbidról! Mit szeretsz benne a legjobban?

Már édesapám is nagyon szerette a puzzle-t, kisgyerekként a testvéremmel közösen mindig kaptunk egy dobozzal karácsonykor. Az évek alatt nem nagyon változott a menetrend: megnéztük az összes ajándékot, mindennek nagyon örültünk, de a puzzle-t bontottuk fel elsőként. Sőt, már szenteste elkezdtük a kirakást, először közösen, aztán éjjel már csak apukámmal kettesben illesztgettük össze az apró elemeket. Úgyhogy ez nálam igazán régi szenvedély, mondhatni családi hagyomány.

Hogy mit szeretek benne? Az érzést, amikor a sok kis részlet összeáll egy egésszé. Épp emiatt imádom a fekete-fehér változatokat, az igazi kihívás azokban van. Jó érzés észrevenni mondjuk, hogy egy tükröződés az ábrázolt épület ablakáról verődik vissza, és így összeilleszteni az elemeket. Teljesen kikapcsol, amikor ezzel töltöm az időmet. 3000 darabos a legnagyobb, amit eddig kiraktam. Négy hónapba telt, és azt hiszem, ezzel bizonyos szempontból el is érkeztem egy határhoz: nagyobb már nem is férne el az asztalon. Az 1000 darabos változatokban pedig már olyan rutinom van, hogy 4 nap alatt is simán kirakom őket.
 

Mi a kedvenc filmed vagy sorozatod?

Nagy sorozatrajongók vagyunk a férjemmel. A gyermekünk születése után kaptunk rá a műfajra. Csak 45 percesek, mégis filmélményt nyújtanak, és pont beilleszthetők egy sűrű napba. Egy nem olyan zsúfolt estén pedig két rész pont kiad egy filmnyi időt. A Trónok harca az egyik legnagyobb kedvencünk, de jelenleg a Visszatérőket nézzük. 

Milyen zenét kedvelsz?

A 2000-es évek funky és R’n’B zenéit szeretem a legjobban, de a popban is van, amit kedvelek. Például az olasz Laura Pausinit. Nagyon élvezem, hogy mivel tudok olaszul, értem a szövegeket. Amiket a kollégáim legnagyobb örömére gyakran énekelgetek is.

Hogyan képzeled el a nyugdíjas éveidet?

Hű, ez is egy olyan kérdés, amin még sosem gondolkodtam el. Nem szeretek túlzottan előre tervezni, így nincsenek olyan álomképeim, hogy egy levendulamezővel körülvett házikóban ülök a kandalló mellett egy bögre forrócsokival. Inkább rövid távban szeretek gondolkodni, nem élek menetrend szerint, és értelmetlennek tartom, hogy évekre előre szaladjak, hisz ennyire nem kiszámítható a jövő. Ráadásul feleslegesen aggódni sem szeretek, egyszerűen nem műfajom. Szeretem megélni a mát, a pillanatokat.