Ugrás a tartalomra

Bemutatkozás

Az ELMŰ Nyrt. és az ÉMÁSZ Nyrt. együtt Magyarország egyik legnagyobb áramszolgáltató vállalatcsoportja.

A Budapesti Elektromos Művek Nyrt. (ELMŰ) és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (ÉMÁSZ) évszázados múlttal rendelkező cégek, melyek 2007 óta ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport néven Magyarország egyik legnagyobb vállalatcsoportjaként működnek.

A vállalatcsoport és annak tagvállalatai Budapesten és agglomerációjában, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékben, valamint Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye egyes részein mintegy kétmillió ügyfél számára biztosítják a villamos energiát egyetemes szolgáltatóként, és országszerte több ezer vállalati ügyfél versenypiaci kereskedőpartnereként.

Az ELMŰ Nyrt. és az ÉMÁSZ Nyrt. az európai és a magyar jogszabályokhoz igazodva, a hálózati és az értékesítési tevékenységek 2007-ben történt szétválasztását követően az alábbi fő funkciókat látja el:

Az ELMŰ Nyrt. – testvérvállalatával, az ÉMÁSZ Nyrt.-vel együttműködve – felelős a teljes ELMŰ–ÉMÁSZ Társaságcsoport stratégiájának kialakításáért.

Az ELMŰ Nyrt. 100 százalékos tulajdonosa az elosztó hálózati engedélyes ELMŰ Hálózati Kft.-nek, amely a villamoshálózatok fejlesztési, tervezési, létesítési és felújítási feladatait végzi. Ezen kívül az ÉMÁSZ Nyrt.-vel résztulajdonosa közös leányvállalataiknak.

Az ELMŰ Hálózati Kft. által lefolytatott közbeszerzési eljárás nyerteseként a hálózatok üzemeltetéséről, a hálózatlétesítési és a rekonstrukciós feladatok elvégzéséről az ELMŰ–ÉMÁSZ Hálózati Szolgáltató Kft. gondoskodik.

Az ügyfélszolgálati és a számlázási tevékenységet az ELMŰ Nyrt. és az ELMŰ Hálózati Kft. nyilvános pályázatának nyerteseként az ELMŰ–ÉMÁSZ Ügyfélszolgálati Kft. látja el.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. az energiabeszerzés és a szabadpiaci értékesítés területén működik.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató Zrt. egyetemes szolgáltatói engedélyesként a szabályozott piacon látja el a fogyasztókat. Az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. kereskedői engedélye a szabadpiacon történő villamosenergia-értékesítésre vonatkozik.
Az ELMŰ Nyrt. testvérvállalatával, az ÉMÁSZ Nyrt.-vel közösen szolgáltatásokat nyújt az egész társaságcsoport részére a személyzeti ügyek, a pénzügyek, a számvitel, a beszerzés, a logisztika, a jog, az információs menedzsment, az ingatlankezelés és -gazdálkodás, a vállalati kommunikáció, a marketing, a belső ellenőrzés és a munka- és egészségvédelem, valamint a hálózati műszaki szolgáltatások (távközlés, diagnosztika, közvilágítás) területén.

Az ELMŰ Nyrt. testvérvállalatával, az ÉMÁSZ Nyrt.-vel közösen összefogja a csoport tagjainak működését, koordinálja tevékenységüket. Mindez lehetővé teszi ügyfeleinek hatékony és biztonságos energiaellátását, munkatársainak és tulajdonosai érdekeinek felelősségteljes képviseletét.

A Társaságcsoport tagjai: