Ugrás a tartalomra

Fontosabb események 2018-ban

Önkéntesség

Február 14.

A Bethesda Gyermekkórháznak adtuk át a KSG 600 ezer forintos adományát, melynek felét a dolgozók ajánlották fel, másik felével pedig a hagyományoknak megfelelően a társaság egészítette ki. A támogatást a magyarországi gyermek-gyógyászati ellátásban kiemelkedő szerepet betöltő kórház Neurológiai Osztálya EKG készülék vásárlására fordította. A rendezvényen részt vett és köszönetet mondott Dr. Velkey György, a kórház főigazgatója és Bencze János, a kórház diakóniai igazgatója.

 

Június 2.

 

Gyermeknapot szervezett az ELMŰ Sporttelepén a Társaságcsoport Női Fóruma, az ELMŰ Hálózati Kft. és a Budapesti Elektromos Sportegyesület. 5 fővárosi gyermekotthon, mintegy 57 kisgyerekét és kísérőiket látták vendégül egy sportfoglalkozásokkal tarkított gyereknapon a szervezők.

Adományozás

Július 10.

Az ELMŰ Hálózati Kft. átadta az Óbudai Egyetem Kandó Alapítványa számára az üzemirányítás által korábban használt Spectrum SCADA rendszert. Ez lehetőséget ad az Óbudai Egyetemen az üzemirányítás témakör magasabb szintű oktatására.

 

Szeptember 6.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel. Dr. Marie-Theres Thiell elnök asszony elismerő oklevelet is átvehetett ez alkalomból, mellyel az egyesület köszönetet mondott az elmúlt években nyújtott támogatásokért. A megállapodás célja, hogy a felek az eddigi sikeres kooperáció alapján hosszú távú partnerkapcsolatot létesítsenek annak érdekében, hogy a rászorultak segítése még szélesebb körben és hatékonyabban valósulhasson meg.

 

Október 4.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel (MÖSZ), a segélyszervezet által működtetett dunavarsányi Időskorúak Átmeneti Gondozóházában tett ELMŰ-ÉMÁSZ vezetői csoport látogatása során. A megállapodás célja, hogy a felek a jövőre nézve megerősítsék hosszú távú partnerkapcsolatukat a rászorultak még eredményesebb megsegítése céljából. A felek együttműködése több évre nyúlik vissza, amelynek keretében a MÖSZ a korábbi években számos karitatív tevékenységet valósított. A Társaságcsoport jelentős támogatást nyújtott a Dunavarsány melletti Erőspusztán található Idősek Gondozóháza infrastrukturális feltételeinek biztosítására is. A látogatás során a vezetői csoport bejárta az átmeneti otthont és bekapcsolódott a közösségi programokba, valamint az idősek ebédeltetésébe is.

 

November 22.

Hiánypótló intézménnyel gyarapodott az Ökumenikus Segélyszervezet országos hálózata. A 2001-ben megnyitott, és Tanoda programot is működtető Olaszliszkai Szociális és Fejlesztő Központ Biztos Kezdet Gyerekházzal bővült, amelynek megvalósulásához az ELMŰ-ÉMÁSZ is jelentős támogatást nyújtott. Az új intézmény megnyitásán az ELMŰ-ÉMÁSZ képviseletében Irlanda Boglárka, igazgatósági megbízott vett részt.

Rendezvények

Május 14-17.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara több kiemelt tagvállalata, köztük az ELMŰ-ÉMÁSZ kezdeményezésére és támogatásával megrendezték a TechCsajok rendezvénysorozatot, hogy a műszaki és természettudományi tanulmányi szakok iránti érdeklődést felkeltsék a leendő női hallgatók – a ma 14-18 éves diáklányok – körében. 2018. május 15-én a budapesti rendezvény házigazdája az ELMŰ-ÉMÁSZ volt. Lévai Anikó asszony, a MÖSZ jószolgálati nagykövete videó üzenetben üdvözölte a résztvevőket, és köszönetet mondott Thiell asszonynak a támogatásért.

 

Szeptember 28-30.

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 14. alkalommal rendezte meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét. A rendezvény fő támogatója, az OTP Bank Nyrt. mellett idén is kiemelt támogató volt az ELMŰ-ÉMÁSZ. A fóti Lovasterápiás és Oktató Központban három napon keresztül egymás mellett, sőt, egy játékos és látványos versenyszám erejéig egymással versenyeztek élsportoló lovasok és fogyatékkal élő gyerekek. A vasárnapi közös versenyszámon Dr. Marie-Theres Thiell, elnök asszony és Bánki Erik, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja csapatkapitányként segítette a versenyző gyerekeket.

Karitatív advent a tehetségfejlesztésért

December 3-20.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ az adventi jótékonysági programja középpontjába ismét a tehetséges és rászoruló gyermekek támogatását állította. Az elmúlt évek hagyományának megfelelően ezúttal is kiemelt figyelmet fordítottak a gyermekekre, és olyan intézményeknek nyújtottak adományt, amelyek küldetésüknek tekintik a tehetséggondozást. Az Igazgatóság tagjai egy-egy adományozási esemény mentoraként segítették a jótékonykodást.

 

December 3-án Franz Retzer, az ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati Divíziójáért felelős igazgatósági tagja 3 millió forint értékben adott át jelképesen pénzadományt  10 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, tehetségfejlesztéssel foglalkozó intézmény vezetőjének.  Ezen a napon a Berzéki Perczel Mór Óvodában ajándékok átadására is sor került az ottani óvodások számára, melyeket az elmúlt évek hagyományának megfelelően a Társaságcsoport vezetői egyenként, személyre szólóan vásároltak a gyermekek kívánságai alapján. 

 

Koncz László, a Társaságcsoport Értékesítési Divíziójáért felelős igazgatósági tagja december 4-én Gyöngyösön tartott ünnepség keretében összesen 3 millió forint összegű pénzadományt adott át Heves megyei, tehetségfejlesztéssel és készségfejlesztéssel foglalkozó szervezeteknek. 

 

Ezt követően, december 7-én Horváth Krisztina, az ELMŰ-ÉMÁSZ Pénzügy és Szolgáltatás Divíziójáért felelős igazgatósági tagja Salgótarjánban Nógrád megyei óvodák vezetőinek adott át jelképesen összesen 3 millió forintot, melyből 58 óvoda támogatása valósult meg.

 

A jótékonysági akciósorozat december 20-án Csepelen zárult, ahol Dr. Marie-Theres Thiell elnök asszony, az ELMŰ-ÉMÁSZ Női Fórumának tagjaival, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben meleg ételt és szaloncukrot osztott rászorulók számára.