Ugrás a tartalomra

Az áram nem játék

Ismerjük fel a veszélyt!

Tavasztól-őszig több időt töltünk a szabadban – ki munkával, ki sportolással, ki egyszerűen kedvtelésből. Ahhoz, hogy ezek a tevékenységek az eredményességről, a sikerekről vagy a feltöltődésről, ne pedig bármilyen kellemetlenségről szóljanak, nem árt az elővigyázatosság.

A legártatlanabb helyzetek is rejthetnek veszélyeket, ezek közül ezúttal a villamos légvezetékek közelében végzett tevékenységekre hívjuk fel a figyelmet. Statisztikáink szerint az utóbbi mintegy fél év során legalább tíz olyan eset történt társaságcsoportunk vezetékhálózata környezetében, amelyek felelőtlen munkavégzésre vezethetők vissza. Előfordult, hogy csupán rövid ideig tartó szolgáltatáskieséssel járó helyzet állt elő, több eset azonban tragikus véget ért.

A villamosenergia-szolgáltatás veszélyes üzem, kollégáink és szerződött partnereink ennek megfelelően felkészült és hozzáértő szakemberek. Az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport számára azonban kiemelten fontos, hogy ne csak kollégáit, hanem fogyasztóit, illetve a légvezetékek közelében munkát és szabadidős tevékenységet (pl: sárkányrepülőzés, horgászat) végzőket is biztonságban tudja. Legyen szó hétköznapi tevékenységekről, például gallyazásról vagy horgászatról, esetleg kútfúrásról, daruzásról, mezőgazdasági munkákról, vagy akár extrém sportokról, a villamos szabadvezetékek környezetében fokozott óvatosságra van szükség. 

Érdemes tudni, hogy a légvezetékeknek nemcsak a megérintése, hanem a megközelítése is életveszélyes lehet. A megfelelő védőtávolságok betartása az emberi élet és a testi épség szempontjából mindennél előbbre való.

Ha ön vagy az ön által megbízott cég vagy vállalkozó olyan munkát vagy tevékenységet végez, amelyek során elkerülhetetlen a villamos szabadvezeték megközelítése, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot! Szakembereink minden helyzetben a legjobb műszaki megoldással garantálják az ön biztonságát, illetve tanácsot adnak a védelmi előírásokkal kapcsolatban.

Ne feledje: ha légvezetéket lát, legyen „távolságtartó”!