Ugrás a tartalomra

Szujó Zoltán: Villannyal két és négy keréken

Szujó Zoltán a rendezvény moderátoraként vett részt az Energiapiac és menedzsment konferencián. Az autóimádó újságíró-sportriportert elsősorban az elektromos közlekedésről kérdeztük, és az e-kerékpár feltétlen hívét ismerhettük meg benne.

Energia Trend Magazin: Mi a véleménye az elektromobilitásról? Vannak saját tapasztalatai?

Szujó Zoltán: Fél éven át, az év végéig egy elektromos autót használok, és már eddig is nagyon érdekes tapasztalatokat szereztem. Az agglomerációból járok vele Budapestre, és a városon belül is használom. Erre a célra tökéletesen megfelel, hiszen a hatótávolsága papíron 300 kilométer, én pedig sportot űzök abból, hogy a lehető legközelebb járjak a gyári értékhez. Amit az autónál is jobban szeretek és amiben maximálisan hiszek, az az elektromos bicikli. Városi közlekedésre a létező legjobb megoldás. Ma már remek meghajtásokat és nagyon hatékony akkumulátorokat gyártanak, amelyekkel akár 130 kilométert is meg lehet tenni. Ideális arra a bizonyos utolsó kilométerre az állomástól vagy a parkolótól a munkahelyig.

ETM: Munkájának jelentős részét a sport, főleg az autósport teszi ki. Ön szerint van jövőjük az elektromos versenyautóknak?

Sz. Z.: Biztos vagyok benne. Bizonyos szakágakban az elektromos autó már előnyben van a hagyományosakkal szemben, a híres coloradói Pikes Peak hegyi felfutóversenyt idén például egy elektromos Volkswagen nyerte. De a formaautózásnak is megvan az elektromos ága, a Formula–E, amibe rengeteg pénzt fektetnek a gyártók. Többnyire utcai pályákon versenyeznek, ami jelképezi, hogy ez a városi autózás jövője. Nem mellesleg ebből a szériából sok fejlesztés átkerülhet a közúti közlekedésbe.

ETM: Az EU illetékes miniszterei a minap döntöttek arról, hogy 2030-ra 35 százalékkal kell csökkenteni az új autók szén-dioxid-kibocsátását. Ezt is figyelembe véve, merre tart az egyéni városi közlekedés? A villanyautó a végső állomás?

Sz. Z.: A 35 százalék még mindig nagyon kevés. Hogy mi lesz a legjobb megoldás, ma még nem tudni. Van, aki az akkumulátoros elektromos autóban hisz, mások az üzemanyagcellában. A világ felgyorsult, hamar ki fog derülni, ha valamelyik fejlesztés evolúciós zsákutcának bizonyul. Amellett viszont kitartok, hogy az elektromos kerékpár, roller, robogó – akár megosztott használattal – nagyon jó irányba mutatnak.

ETM: A környezettudatosság megjelenik az élete egyéb területein is?

Sz. Z.: Ez a szemlélet nagyon erősen jelen van a családunk életében, különösen a feleségem révén, aki gyerekorvos, tehát a felnövekvő generációval foglalkozik, és azon dolgozik, hogy ne csak meggyógyítsa őket, hanem hogy egy viszonylag jó állapotban lévő Földet adjunk át nekik. Ezek nagy szavaknak tűnnek, de tényleg erről szól a játék: otthon komposztálunk, szelektíven gyűjtjük a hulladékot, csak akkor és csak annyi áramot használunk, amikor és amennyit feltétlenül szükséges. Azt gondolom, hogy ebből a szempontból elég tudatosan éljük a mindennapjainkat.